Tudéj

2008.10.18. 15:07

Termékeny volt a mai nap, 5:30-kor keltem, írtam 2 ZH-t, felszámoltam az atomtámadás utáni romhalmazt, abban a helyiségben, amit mi konyhának hívunk. Hazafelé úton pedig érdekes épületre bukkantam az épületrengetegben. Ez pedig nem volt más, mint az Árpád-Házi Szent Erzsébet Római Katolikus Templom, mely neo-gótikus stílusban épült, első ránézésre. Hát...a nyálam folyt a gyönyörtől. Csinyáltam képet is, majd fel leszen rakva. Valami gyönyörű. A Baross tértől nem messze van, aki arra jár, nézze meg. Ja, és szóljon az üzemeltetőnek, hogy nyissa ki mert legközelebb berúgom az ajtót. Régen a templom mindenkinek nyitva állt, nem? Ma meg úgy kell könyörögni, hogy megnézhessem. Na mindegy. Lényeg, hogy jó kedvem van, csak álmatag vagyok. És elolvastam életem első mangáját. Urániumbányász elvtárs a kezembe nyomta, mikor szóba került a belőle (a mangából nem Ub-ből) készült film. Tanulságos. És tetszett. Amúgy is szeretem a képregényeket, igaz nekem a japánok stílusa annyira nem jön be, ebből a szempontból válogatós vagyok, de ez kifejezetten tetszett. Szóval majd megejtük a filmnek a megtörténő nézését is. És még nincs vége a napnak. Délután ugyanis Bombagyár Filmklub. Itt az ideje, hogy végre elmenjek mozizni. Megnézzük mi van ma terítéken. Aztán az uccsó busszal tépek haza. És 1 teljes hét, sőt picivel több szünet. Már rám lesz férve, de így is leszen dolgom. És ha az Öreg Östen is úgy akarja végre elkészül a sisakom, meg a vívókesztyűm. De azt úgyis dokumentálni fogom. Szóval mindenki küldje a csít, hogy ne b*sszam el az időmet f*szságokra! TÉHÁIKSZ!!!

(Nemnorbi) Ápdét: Időközben felkerült a kép a templomról. Sajnos pont lemerült a fényképező akkuja, szóval a legjobb képeket már nem tudta elmenteni. :( De azért ez így is gyönyörű.

Terminator 4 - Salvation

2008.10.17. 17:18

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 Van szöveg is. Meg előzetes. Kattintsék az tovább gomra vala.

Szerző: Garou

Szólj hozzá!

Címkék: film mozi

All hope is gone. Igen, érezhetném így is. Na jó, talán egy ideje kicsit tényleg így érzem. Mindegy. Imádom az új albumot. Kellően beteg, pont eléggé lehúzós, tökéletesen zúzós "úthenger borzalom". Amilyet már megszoktunk, főleg a Vol. 3 óta. De különösen az egyik szám fogott meg.  Ma csak ezt az egy számot hallgattam. Marha nehéz lesz kitalálni melyik az. Nesztek, sajna normális klip nincs. Legalábbis én nem találtam. De kit érdekel? Csak csukd be a szemed és élvezd.

A dalszövet a tovább gombra kattintva olvashatod.

Szerző: Garou

1 komment

Címkék: zene klip

Színes izék

2008.10.12. 22:35

Van egy ilyen színes IQ bigyó itt a neten. Ide kattintva te is tesztelheted, hogy mennyire jól tudod megkülönböztetni és sorrendbe rakni a különböző színárnyalatokat. Én megcsináltam. Nézzétek meg ti is. Nekem ZERO lett az eredményem. Szóval kurva jó vagyok. :)

Szerző: Garou

1 komment

Címkék: egyéb

Ima

2008.10.12. 12:51

"Mi Anyánk, ki a földön vagy

Szenteltessék meg a Te neved

Jöjjön el a Te országod

Legyen meg a Te akaratod

Miként Benned, azonképpen bennünk is.

Bocsásd meg bűneinket,

Miképpen mi is jóvátesszük azt,

Amit ellened elkövettünk.

És ne vígy minket a betegségbe,

De szabadíts meg minket minden gonosztól

Mert Tiéd a föld, a test és az egészség.

Ámen."

 

Ezt egy nagyon kedves ismerősöm mutatta még évekkel ezelőtt. Most találtam meg, felírtam egy régi füzetembe. Úgy gondoltam itt a helye.

Savaria 2008 - Fényképek

2008.10.12. 11:53

Feldobtam Rapidshare-re az idei Savariás képeimet. Nem valami nagy dobás, mert sajna nem egy 'hűdeatomállat' gépem van, de azért ha valakinek kell, töltse le, dobjon egy e-mailt és küldöm a jelszót. A linkek a tovább gomb után...

Rémálom...

2008.10.11. 03:43

Ez tényleg az volt. Minden helyszín olyan volt, mint amilyen valójában, teljesen valós. Csak a szereplők nem egészen. És még mindig a hatása alatt vagyok. Nagyon durva volt. Szóval, az álom:

Éjszaka van. Épp alszom (igen, az álmon belül aludtam, rohadt lusta egy disznó vagyok) a nappaliban, majd hirtelen felébredek és iszonyatos félelem érzet fog el. Tudom, hogy jön valaki, aki meg akar ölni, az egész családommal együtt. Nem is akárki az, hanem Jason, a Péntek 13-ból. Tudjátok, az a hokimaszkos ürge. Hogy ezt honnan tudtam ott és akkor nem tudom, de tudtam és kész. Szar érzés volt. Hát, nem adom azért oda magam olyan könnyen, felpattantam a kanapéról és irány a konyha, valami fegyvert kell szerezzek. Még a kés is tök ugyanott volt, ahol lenni szokott. Na, nagy kenyérvágó kés elő, gyere a jó anyád. Azért nem vagyok gyenge, hogy egy 87 részt megért horrorfőszereplő halhatatlan brutálkiller vadállat ellen egy szál késsel nyomulok. Van önbizalmam, na. Egyszercsak megáll egy autó a kapu előtt. Látom, hogy kiszál belőle valaki. Én voltam az. Csak vagy 15 évvel fiatalabb kiadásban. Beengedtem magam a bejárati ajtón, és mondtam magamnak, hogy üljek le az ebédlőasztalhoz és ne mozduljak onnan. Nem kell félnem, majd én megvédem magam. Ha tényleg ilyen voltam 10 évesen, akkor tök aranyos lurkó voltam. A szagom (mert az álmomban még azt is éreztem) viszont ilyen babaszag volt, tökre olyan mint az unokaöcsémé. Végre leültettem magam egy szére, mikor viszont iszonyatos érzés fogott el, tudtam, hogy a gyilkos itt van. Éreztem a jelenlétét. És valahogy azt is éreztem, hogy a szüleimmel, akik a hálószobájukban aludtak, már végzett. És akkor megláttam a teraszajtón keresztül. Kinnt fehér ködbe burkolózott minden, de láttam, hogy közeledik, és tudtam, hogy meg kell védenem a fiatalabb önmagamat tőle.

Ekkor ébredtem fel, zihálva. Körbenéztem gyorsan. Mivel ugyanott voltam, mint az álomban, kicsit nehéz volt ráállni arra, hogy most már ébren vagyok. Felkeltem és kinéztem a teraszajtón, és éppen olyan fehér ködbe burkolózott az éjszaka, mint az álmomban.

Nehezen, nagyon nehezen tudtam csak vissza aludni.

Szerző: Garou

3 komment

Címkék: álom otthon

Predátor tréler

2008.10.09. 23:06

Na, mégis írok ide. Mert ez a baromságot...örülök, hogy sok pihentagyú, ráérő ember van, aki örömet szerez. Rég fulldokoltam már a röhögéstől ennyire. Először kaptok egy normális trélert, ti, akik nem ismeritek a filmtörténet eme klasszikusát, meg ti is akik igen, de csakazértis, így felfrissítés gyanánt. Aztán utána. Nesztek itt a predátor. Különösen ajánlom kegyes figyelmetekbe a szpesöl efekceket. Nagyon durván ott van. De tényleg. Nagyon keményen.

Szerző: Garou

4 komment

Címkék: humor hüjeee

Semmi

2008.10.09. 22:44

Ma nincs miről írjak.

Fátyol

2008.10.08. 22:47

Éreztétek már úgy, hogy köztetek és a világ között  hártya vékony, de áthatolhatatlan fátyol lebeg? Ami kicsit szürkévé teszi a világot, és olyan érzésed van tőle, mintha kívülről néznéd az eseményeket. De aztán, amikor nekimész valaminek, vagy ki akarod törni a bokádat a mozgólépcsőn rájössz, hogy kurvamód részese vagy az egésznek, mese nincs. Viszont az a kibaszott fátyol ott marad, és nem éred el rendesen azt, ami körülvesz. Mindegy. Majd elmúlik, talán hamar. Talán nem. De egyszer biztosan...

Talán...

2008.10.07. 22:31

Szerző: Garou

Szólj hozzá!

Címkék: vers klip

Kedvenc hasbeszélőnk és a Comedy Central második közös produkciója. Nekem ez még jobban tetszett, mint az előző. Ebben lépett fel először a már egész internet szerte ismert Achmed, a halott terrorista is. De szerintem akkor is Mogyi az ász! Jó szórakozást, ismét!

 

Szerző: Garou

1 komment

Címkék: humor

Ehhez nem kell sok mindent hozzáfűznöm, azt hiszem. Aki ismeri a hapsit, az tudja miről nem beszélek, aki meg nem, az meg sürgősen nézze meg az alábbi videókat. Amit ez az alak művel, az valami fergeteges! Illetve, amit ezek az alakok művelnek, az valami fergeteges. Jó szórakozást!

Szerző: Garou

Szólj hozzá!

Címkék: humor

Legalábbis ajánlom. Az elmúlt 2 nap arról szólt, hogy Garou reggeltől hajnalig meg se állt.

Kezdődött az egész azzal, hogy szombaton szerettünk volna szüretelni. Sógoréknak van egy kis szőlőjük. Csak 4 sor, de mind 200 méter hosszú. Nem olyan nagy, egy délelőtt leszedhető. Csak nem szakadó esőben. Péntek éjjeltől szombat délelőttig esett szóval elhalasztottuk inkább vasárnapra.

Így a szombati napon végre megkezdhettem a második Garougtikus Birodalom megalakítását. Történt ugyanis, hogy 2 éve, mikor nővérem férjhez ment, voltam olyan rendes és lemondtam a padlástérről, ami addig az én birodalmam volt. De most végre visszakaptam. JIPÍÍÍÍÍÍÍÍJJJ!!!! Immár nem 6 négyzetméteren kell élnem, jesssz! Azt a "kevés" cuccomat, amim meg van, fel kellett hordanom. Erre rá is ment a szombati nap. És aaaaakkora ágyam van. Nem is tudom hova örüljek. 2mX2m-es! Na meg azt se tudom, melyik sarkába aludjak! :) EEEEEEKKORAAAA!!!

Vasárnap meg rövid szüret, délután kettőre végeztünk. Sógorom anyukája isteni gulyásleves készített, be is faltuk rendesen. Este meg újabb adag cucc pakolása. Még vagy 2 hét és a helyére kerül minden. Már alig várom, mert az a napi 4-5 óra alvás ami néha jut, meg a 18-20 óra meló..kicsit el vagyok már fáradva asszem...

Trója

2008.10.05. 19:36

Tegnap este az RTL Klub leadta a Trója című filmet. Hát most hangosan kurvaanyázzak vagy elég halkan is. Köszönjük, de nem kellett volna. Ugyanis a 3 és fél évesekre való tekintettel kivágtak belőle minden olyan részt, amelyben egy csepp vér is előfordul. Hát köszi. De komolyan. Egy háborús filmet nem is lehet jobban elbaszni. Az meg pláne nem érdekes, hogy a kulcsfontosságú jelenetek ( pl. Patroklosz halála, ugye) nem kerültek bele a filmbe, illetve nem úgy ahogy kellett volna, mert jajjistenemazbrutális. A hülye paraszt, aki meg nem ismeri a sztorit ( na, mondjuk az magára vessen ) az meg találja ki, hogy most mi is van? Hát anyátokat. Meg különben is... hogy van pofája bárkinek is belenyúlni egy kész műbe, csak azért, hogy főműsoridőben lemehessen. Áááá...hagyjuk is, mert szétharapom a monitort. De tényleg, most ennyi erővel egy galériában a kiállított festmények felét takarjuk ki, ha van rajt egy olyan jelenet, ahol harc folyik. Nehogy véletlenül szegény gyerekeket ne lehessen beengedni, hogy megnézzék. Nesze! Az bezzeg nem érdekes, ha délután az aktívban, meg a fókuszban állandóan ezeket a riherongy műnémbereket mutogatják tök pucéran. Azt hadd nézze a gyerek.

Na, meg a másik...Azt különösen utálom, hogy filmeket raknak a reklámok közé. Direkt írtam így. De az, amikor küldjön sms-t, játszon velünk...és még a kérdés is szarul van feltéve. Illetve egyik válasz se helyes. Na, most is ez volt. A kérdés a következő: Melyik testrészén lehetett megsebezni Achilleuszt? A két válasz - most kapaszkodj meg, most jön a meredek - 1. a nyakán, 2. a bokáján!!! Igenbazmeg...A mondás is úgy tartja, hogy valaminek a sebezhető pontja az achillesz-bokája...igen...így mondjuk...Most már csak azt mondja meg nekem valaki, mi a francnak nézek én tv-t?

Na, de nagyon eltértünk a tárgytól. Vissza a filmhez. Annak idején, mikor megjelent sokan támadták, hogy "De nem is hasonlít az Iliászra!". Hát ha az Iliászt akarták volna megfilmesíteni, akkor gondolom a címe is az lett volna, hogy Iliász. De mivel ez Trója, ezért ne keressük benne az isteneket.

Igazából a film eléggé amerikai, de ezen felülemelkedve el kell ismerni, van benne egy két szép jelenet. A csatajelenetek eléggé visszaadják, hogy a falanx harcmodor milyen volt. A felszerelés hitelességét sajnos nem tudom megállapítani, mert nem nagyon foglalkoztam még igazán ezzel a korral. A mürmidónok felszerelése viszont eléggé görögös, szóval nagyon biztos nem ronthatták el. 

A kedvencem, ami viszont aztán mindent visz, Hektór és Achilleusz csatája. Le a kalappal a szereplőkkel, mert nagyon szépen bemutatták hogyan kell használni a pajzs, rövid kard, lándzsa kombinációt. Gyönyörűen mozognak, és két hasonlóan jól képzett harcos körülbelül tényleg eddig küzdene egymással. Persze az RTL Klub ezt is megkurtította, hadd örüljek.

Mindent összevetve, aki szereti az ilyen jellegű filmeket, ne a tv-ben nézze meg, ha van rá módja.

update: Megjelent a rendezői változat, mint azt a film honlapján látni lehet. Ezt meg kell szereznemmmmmm! Úgy is mondhantám, hogy "Ez nekem nagyon köll, baszics!"

Szerző: Garou

Szólj hozzá!

Címkék: tv film

Dögvész

2008.09.30. 22:08

Elkapott valami kehkór. Dögrováson vagyok. De egyszerűen úgy is mondhatnánk, hogy szarul. Fejfájás, émelygés ( ez ly, vagy j ??? ), blöeeeeeee. Aztán bedobtam egy új-citromosat és sikerült aludnom délután 4-től este 8-ig. De nem igazán lett jobb. A fejem még mindig hasogat. És annyi dolgom van mint a szar, de ki a frász tud ilyenkor a vonalakra koncentrálni? Én...kénytelen leszek, mert holnap is meg holnap után is beadandóim vannak. ViDÁm bIrKAbŐŐŐr! A hangulatom az egekben. Majd ha befényképeztem kirakom ma milyen szépet rajzoltam valamelyik szünetben. Na, annyira érzem magam jól...

Szerző: Garou

3 komment

Címkék: egyéb

Ez a bejegyzés csak azoknak szól, akik nem akarnak rácsodálkozni, hogy más lett a fejem. Mert levágtuk! Nem a fejeeeeem! A hajam! Ez van, már utáltam, hogy olyan hosszú. Szóval nyissz. Most már csak vállig ér. És hihetetlen milyen kényelmes így. Meg télen talán könnyebb lesz magamnak normális fejet varázsolni...bár abból, ami raktáron van...hát így se lesz egyszerű. Harry Potter összes pálcája is kevés hozzá. Na, mindegy szerencsére a fejem miatt van kit hibáztatni! :D :P Aztán adtam az arcomnak is. Visszatértem a körszakállhoz. Így se vagyok szebb, de legalább...randa.

Szerző: Garou

3 komment

Címkék: egyéb garou hüjeee

Sepsik István Kazincbarcika fegyverkészítője. Elképesztő a hapi. Valami gyönyörő munkái vannak. Amint milliomos leszek, elmegyek hozzá és csináltatok vele egy teljes sztyeppei nomád fémvértet. Egy germán sisakra azonban lehet, hogy előbb is vevő leszek... Szóval minden hagyományőrzőnek csak ajánlani tudom, kuksizza meg ezt az oldalt. Elképesztő dolgokat talál ott.

Beugró

2008.09.28. 11:54

Lett egy új kedvenc TV-műsorom. Ez pedig a Beugró! Még a tv2-n kezdték, de talán túlságosan is kultúrális, és meglehetősen szórakoztató volt. Aztá' nehogy má' a magyar paraszt minőséget kapjon. Így hát a tv2, a drága, levette a műsorról. Mi meg, akik szerettük ennek 4 "marhának" az eszement alakításait, nem győztünk petíciókat aláírni, hogy nehogy már kukába hajítsák ezt a jó műsort. Ezt, aminek végre tényleg értelme van. Szerencsére az M1 megneszelhette a dolgot és most szombatonként este 10 órától minden héten egyszer láthatjuk őket megint. És most örül a szívem. A múltkorin is úgy röhögtem, az alsó szinten, a konyhában, hogy mikor felmentem eggyel feljebb, a tesóm egyből megkérdezte: "Mit néztél, már megint? Olyan hangosan visítasz, azt hittem felébred a Hunor!". Mellesleg Hunor az én unokaöcsém. Egy Tündérmackó. És rossz, mint az ördög. De szerencsére nem ébredt fel. Mindenesetre nézzetek Beugrót! Mert tényleg jó. Le a kalappal Pokorny Lia, Kálloy Molnár Péter, Rudolf Péter, Szabó Győző és nem utolsó sorban a műsorvezető Novák Péter előtt. Csak így tovább. Nektek pedig kedves közönség, jó szórakozást kívánok!

 

 

Szerző: Garou

Szólj hozzá!

Címkék: tv

 

VÉGE A SZÜRETNEK!!!

 

Update: A legjobb az egészben, hogy a szőlő, ha sokat markolászod megfogja a kezed. Szóval most törke úgy nézek ki, mint egy vérvakond, aki 3 napja folyamatosan ásott. Nagyon gusztustalan. De talán a citromlé leviszi. Mert le szokta.

Szerző: Garou

Szólj hozzá!

Címkék: meló szőlő

Szüret, te csodás

2008.09.27. 23:57

De tényleg. Egész élveztem. Hogy mit is? Hát azt, hogy tegnap 17, ma pedig mindössze 12 órát préseltem. Szóval nyugodtan mondhatom, hogy hivatásos fedettpályás hosszútávpréselő vagyok. És még nincs vége, mert egy adag szőlő cucc még vár arra, hogy ki legyen vágva, mint az a bizonyos kiscica, salakürítés miatt. De azt majd holnap, és szerencsére ez a feladat már nem rám vár. El se bírnám. Egy egész várat. Pfff.

Szerző: Garou

Szólj hozzá!

Címkék: meló szőlő

Erdélyi közmondás

2008.09.25. 22:14

Ma ismét voltunk szablyavívni. Élveztem, de valami volt ma, ami hátráltatott. Mostanában érzem, hogy valami visszafog, de harcolok ellene. Többek közt ennek köszönhetem, hogy ismét sikerült kicsit lesérülnöm. Szerencsére nem nagy a baj, csak szíjjel verték a jobb hüvelykujjamat (mikor csinálod már meg azt az átkozott vívókesztyűt, Garou???). Mondjuk az elég kellemetlen, ha az embert tököncsapják, aztán utána még pofán is szúrják fa szablyával. Tényleg kellemetlen. Pláne abba belegondolni, hogy ha ez most élesben megy akkor most nagyon lukas a fejem. És mellesleg van egy nagyon szép temetés és egy igen rusnya halott. De ez sem tántorít el. Pláne, ha a mai közmondás, amit kaptam rólam szól. Íme:

"A Farkas, ha koplal is, sohasem cserélne a kalmár kutyájával."

Rasztalak

2008.09.24. 00:44

Na...elindult az internet a pusztulás útján, halálhörgését már látni vélik lelki füleim szemei...elindult egy újabb blog, amit most be is harangozok! DING-DONG, DING-DONG!!!

RASZTALAK

 

Nemnormális lakótársaim nemnormális blogja. Olvassátok. Szereteterettel. Vagy ne. De az legalább biztos. Ha ebből nem jön létre a Skynet, akkor semmiből...

Szerző: Garou

Szólj hozzá!

Címkék: rasztalak

Ma esti kaja...

2008.09.23. 23:35

Hát az úgy indult, hogy hoztam gombát. Nem olyant, ami lábon nő, meg nem is varázsossat, ameliktől ződ törpéket lát az ember. Neeeem. Ez rózsaszín elefántokat produkál. De csak keveset, azokat meg könnyű agyoncsapni. Teflon bevonatú sütőedénnyel.

Naszóval... A mai recept: Tőtött gomba

Kell hozzá: Gomba, Tőtelék

A gombát megtőttyük a tőtelékkel és sütjük, amíg jó nem lesz. Jó étvágyat kívánok.

Na, de most komolyra fordítva a szót. Baromi finomat csinyáltam, mondhatom, hogy ismét. Még Geri és Hófehérke is evett belőle, pedig megrögzött gombagyűlölők.

Szóval a recept: Sajttal töltött gombakalap

Hozzávalók: egy doboz gomba (az kb. 10 fejet jelent), 2 tömlős sajt (lehet ízesített is, én sonkásat használtam), 10 dkg margarin, petrezselyemzöld, majoranna, kakukkfű, só, bors, 15 dkg valamilyen felvágott (én turistát szeltem bele), 2 tojás, 1 fél pohár tejföl, fél fej lilahagyma, olaj vagy margarin (a tepsi kikenéséhez)

A doboz fehér húsú gombát megpucoljuk, a kalapját besózzuk, kicsit állni hagyjuk. A szárát apróra felvágjuk és egy olyan edénybe rakjuk, amibe majd a tölteléket könnyedén össze tudjuk keverni. Belerakjuk a 2 tömlős sajtot, kevés sót, mivel a kalapot már eleve megsóztuk, a fűszereket ízlés szerint és a margarint, majd jól összekeverjük. Felszeljük a szalámit, a hagymát apróra vágjuk és mehet bele. A 2 tojást kikeverjük a tejföllel és hozzáöntjük, majd az egészet átkeverjük. A kész krémet a felfordított gombafejek öblös részébe töltjük majd a kivajazott, vagy olajozott tepsibe helyezzük. De baromi szakszavas egy recept lesz ez, baszics. Miután az összes gomba megtöltve fetreng a tepsiben ráhelyezünk némi reszelt sajtot, vagy a mi esetünkben vékonyra vágott sajtdarabot. Bevágjuk a sütőbe és kb. 150 fokon adunk az arcának fél órát, hogy megsüljön. Ha a gomba megpuhult akkor elvileg jó. Bármilyen körettel fogyasztható.

Jó étvágyat kívánok!

Majd ha fel tudom rakni a képeket amit eredményeztem akkor felrakom, hogy látszódjon is mi lesz belőle.

(Plánenemnorbi) Ápdét: Ímhol, ehun futnak a fényképek. Önök a tovább gombra, majd a képekre kattintva gerjeszthetik étvágyukat.

süti beállítások módosítása