Egy hős vagyok! Már megint. Ez van. Ma egy öreg mamókát mentettem meg. Éppen nagy svunggal jöttem kifelé a hegyi lakomba, mikor a város szélén látom ám, hogy egy nénike veszettül integet. De úgy, hogy majd kiesik az úttestre. Igaz a bal oldalon, de hát csak akar valamit, ha már egyszer ennyire legyez. Mondjuk meleg volt, bár az ember nem nyújtott kézzel felfelé szokta magát ilyenkor hűteni. Affene, gondoltam megállok, végülis, mit veszíthetünk? Ha vérnyugdíjas és megharap legfeljebb teliholdkor majd olcsóbb csirkefarhátért vonyítok, nem szarvashúsért. Szerencsére nem az volt. Na aztán látom, hogy örül, mint majom a tartálynak, mikor végre felfigyel rá valaki (én-e), kérdeztem is tőle mi a gond. Erre közölte, hogy az orra előtt ment el a vonata, és el tudnám-e vinni a falujáig. Mivel pont arra mentem, ráadásul a Hegyiember-projekt a falutól kb. 1 km-re van, hát miért ne vinném el? Öregem! Nénit ilyen gyorsan még nem láttam szaladni. Komolyan mondom. Úgy tépett át hirtelen az úton, mintha ezen az oldalon leárazás lenne. Bepattant a kocsiba, csomagot a hátsó ülésre és indultunk is. Az "Isten áldja meg, fiatalember!" kifejezést a tizedik után már nem számoltam. Nagyon örült, mivel a gyógyszerét időben kell beszednie, így aztán kicsit parázott, hogy nem ér haza időben. Aztán dög meleg is volt. Ha ilyenkor áll neki egy ilyen útnak gyalog, a felénél tuti összeesik. Ráadásul kiderült, hogy az egyik általános sulis ismerősöm nagymamája. Szóval el is vittem haza, öröm és boldogság. Nem győzött hálálkodni, tök aranyos volt.

És hát ugye jó tett helyébe jót várj. A vodás netem szélessávon szaggat, vééégreeeee, kinnt a hegyen is. Alig bírok vele olyan gyors. VUÍÍÍÍÍÍJJJJJJJ!!! Szóval most örül a fejem. Ebből is látszik, hogy Earlnek van igaza. A Karma majd jól helyre tesz mindent, úgy, ahogy kell.

Hát igen! Köszönöm, köszönöm. Ismét megkínált az Élet egy pöcsízű nyalókával. Ez van. De nem fogom szeretni. Csak azért se. Jelenleg itt tartózkodom Balatonmackóalsón (Balatonaliga-Balatonvilágos) a Jóisten háta megett, itten, a onnan a balra. Hát ez a hely...tökre imádnám, ha nem utálnám ennyire.

Na, de kezdjük az elején. Végre sikerült munkát találnom. Hogyan mondjuk vidáman azt, hogy birkabőr? JUHÉJ! Kertépítek. Jó nekem, mi? Örültem is, nagyon, mert a telefonban az ürge közölte, hogy feszített ugyan a meló, és hát azt ugye bírni kell, és hogy 7-től délután 3-ig van a munkaidő, és hogy nem gond, hogy csak a nyárra, hiszen a kertépítés szezonmeló. De, hogy majd hívjam vissza vasárnap, mert ugye akkor tisztázzuk, hogy mikor és hova szíveskedjek elfáradni, mert nem a környéken lesz dolgunk, hanem messze. Örül a fejem. Legalább mozgás, napi 8 óra, lesz időm délután, lesz munkám, már köv. héttől, jól fizet, "alakul a teeeerv". Ugye, ahogy Hofi Géza bátyánk mondaná.

Visszahívom vasárnap. Mikor már harmadszorra sem vette fel a telefont, kezdtem elbizonytalanodni. Hát mondom, akkor a kellemetlen illatú prostituált édes anyukáját. Marad a Hegyiember-projekt, van nekem itt dógom. Mondom, majd visszhívom hétfőn. Visszahívtam. FELVETTE!!! Volt olyan kedves, hogy megtisztelt azzal, hogy hallhassam azt a csengő hangját! Nem a csengőhangját. Mert ugye én hívtam és messze volt. Azt ugye nem hallhattam, hanem azt a hangot, ami az arcából kijött, azt. Most a francér' magyarázom. Azt mondja: "Akkor holnaptól kellene jönni és úgy kellene készülni, hogy 4 napra akkor lehúzunk Balazonhónaljpusztára. Ottalvós a buli." Na, de jó. Mondom, jól van, 4 nap, kibírod Garou.

Akkor ezúton felsorolnám, hogy mi hogy lett ebből végül: a hétfő az kedd lett, a 4 nap az 5, természetesen beleértve a szombatot is, amikor ugye más dolgom lett volna, a munkaidő reggel 7-től megalább délután 5-ig (bár volt, hogy este fél 7-ig) tart. Szóval akkor most kinek a milyen jellegű anyukáját megint? Mindegy! Kell a lóvé és jól fizet. OMMMMMMM! Hát ajánlom neki. Különben habzó szájjal fogok mindenkit agyonharapni.

És akkor itt van ez a szörnyű település, ez! De legalább van itt net! Igaz 6 kilómétert kellett utána gyalogolni, de kocka vagyok, evvan! Na de most befejezem, itt, majd a többit megírom máskor, mert van még itten történés kérem. Nem is kevés. Különbenis, egy bácsi már idejött, hogy szeretne ő is netelni! Meeeekkora kkkkockka! Hehh! Milyen emberek vannak? Nem bírnak meglenni számítógép nélkül... hát kész...

Csak most találtam meg a holttestét. Gyanús volt, amikor itt a sötétben bócorogtam, és nyitottam ki a bejárati ajtót, (ugyanis kívülről nincs villanykapcsoló) mintha valami roppant volna a talpam alatt. Mintha ráléptem volna valamire… Hát Ő volt az. Tök hűségesen vár rám a bejárat előtt, én meg agyontaposom…

Baleset volt. Mindjárt sírva fakadok…Csak reménykedem benne, hogy nem szenvedett sokat. Isten veled Cirip. Szállj a Fény felé, aztán az Örök Vadászmezőkön, kedvedre…

Én csinálom Garou blogjának pofázmányát, félrecsúszásokért, furcsa színekért, blogeltűnésért, atomvillanásért elnézését kérem minden kedves olvasónak (mind a 4nek :P).

AnnGel

Épp lecsózabálás közben jött reám az írhatnék. Valószínűleg az a trauma váltotta ki, mikor rá kellett döbbenjek, hogy a hűtőből előszedett lecsó nem meleg. Ugyanis nem járja át olyan mértékű termikus kölcsönhatás a konyhából a szobába vezető úton, hogy a hőmérséklete számottevően emelkedne. És mindezt a villát a számhoz emelvén vettem észre. Asszem mintha nemrég fizikából éreccségiztem vóna vagy mi a túró. Na, a hideg lecsó után jöjjön egy kis mogyi. „MOGYORÓT! MOGYORÓT! GUMIMACIT! GUMIMACIT!” Na, akik meg tudják mondani, hogy ez miből van, azok között kisorsolok egy-egy törött CD tok készletet még ma. Szóval jöjjön a mogyoró. Mert megérdemlem. Hát a mai nap után nem is csoda. Örülök, hogy van seggem, amin ülhetek.

A Hegyiember-projekt 120%-os teljesítménnyel (egységnyi idő alatt elvégzett munka, jele: P mértékegysége: watt mértékegységének jele: W – még hogy mindig csak hüjeségeket írok, ne ittvan, okosság, művelőggyé) halad, csak az a baj hogy néha visszafelé. Még mindig úgy néz ki a szoba, mintha Brett Shaw és Paul Wittgen hétvégi kiruccanás ürügyén elintézett volna itt egy croll hadosztályt. Benn a szobában. Pláne, hogy elképesztő milyen lények vannak errefelé. Hát ez valami iszonyat. Én nem tudom, milyen atomreaktor szivárgás van a környéken, de én ilyen b*szott NAGY rovarokat még nem láttam. Ja, de igen a „The Mist” című filmben (kötelező!), de ott volt köd is. Hát ez valami iszonyat. Vagy ezt már mondtam? Tegnap is csuknám be a teraszajtót, erre ott van egy 87 méter széles 933 méter hosszú szöcske. És néz rám azzal a nagy három szemével. Lelki szemeim előtt már azt láttam, hogy dörzsöli össze a lábait és a száját nyalogatva másik két lábbal előhúz egy kést, meg egy villát, de aztán szerencsére rájöttem, hogy az nem lehet, mert ha a lábait dörzsöli, akkor ciripelnie kéne. VÁÁÁÁÁÁ!!! Megtámadott! Épp ebben a pillanatban. Hát ilyen is csak velem történhet meg kedves nézőink! Ez egyszerűen hihhhhetetlen! Mibe, hogy én vagyok az egyetlen, akit blogbejegyzés közben hátulról orvul megtámad egy zöld lombszöcske.

Jesszus mekkora… Hát ekkora rovar kb. a dinoszauruszokkal együtt élhetett. Majd, ha meg merem szólítani, megkérdezem tőle, melyik nagyapja látott T-rexet. Felrepült az ablak tetejére. Ez a dög, úgy ül ott, mint egy baszott Alien. Ha nekem reggelre összenyálkázza a szobát nagyon mérges leszek. És ha felragaszt a falra? Akkor küldhetek képeslapot olyan felirattal, hogy üdvözlet az LV-426-ról?  Nabazz, el kell kapni, és nincs nálam se smartgun, se shootgun, de még egy nyamvadt lángszóró se. De ez így sokkal izgalmasabb. Munkáskesztyű viszont van. HÁHÁÁÁÁÁ!!! Na, az halálosabb, mint a fent említett 3 együttvéve. Most mér? Munkáskesztyűvel már vágtak pofán. És tényleg nagyon durván néz ki, ahogy ül ott. Itt meg egy fülbemászó, de ez is rekord méret.

Hát hova kerültem? Tiszta Jurassic Park. Na megyek és elkapom azt az átkozott dögöt.

Megvan a "kiscsávó". Kár, hogy leányzó, ugye, mert van neki tojócsöve. Akkor ez egy királynő. Még a végén telearcmássza itt nekem a bejáratot. Affene, kiszabadult!!! Most meg eltűnt. De valami nagyon durván ráharapott a munkáskesztyűre. Megfogtam a szárnyát és már harapott is. Nem semmi állat. Le akartam fényképezni, de kiszabadította magát. Na nem mintha tudnék képet beszúrni. Még mindig béna vagyok. 

Egyébként el kell mondanom, hogy gyönyörű szép példány, csak ne viszolyognék tőle. De szerintem előbb utóbb megszokom. Ebből is látszik, hogy nem városban vagyok, mert este a lámpafényre bejön 100 bogár. Inkább 1000. Egyszerre. Ezért nem szabad nyitva hagynom az ajtót, ha fel van kapcsolva a villany.

Más:

Hogy mekkora életképtelen szar vagyok...megint lesérültem. Nagy elánnal vágom össze a fát fejszével, mivel mással, ugye, és azt hittem, hogy az egyik ilyen vékony szárat majd én csak úgy kézzel letöröm. Aha. Nem tört le. Helyette végigcsúszott rajt a kezem és a bal gyűrűsujjam utolsó ujjpercét úgy végigvágta de nagyon mélyen, hogy öröm volt nézni. Ilyen is csak velem történhet meg. Egyetlen Kicsi Szívem kérte is hogy vigyázzak magamra. Vigyázok én, csak szarul.

A vodás net még mindig szörnyű. Innen képtelenség felrakni bármit is a blogra, szóval asszem ez is asszonykám feladata lesz. Még szerencse, hogy szeret tökölni az ilyesmikkel.

Update:

Cirip, (a zöld lombszöcske nőstény, aki közben ezt a nevet kapta) kézre került és kiraktam a házból. Különben se szállt volna be a rezsibe…

Ma találtam egy nagyon szép fácánkakas tollat. Nem csoda, hiszen csak úgy nyüzsögnek a környéken. Nem tud az ember egy jóízűt köpni, hogy ne egy fácánt találjon el, különösen nem hajnalban. Akkor ráadásul meg még üvöltöznek is, szóval az embernek lenne miért köpködnie. Mindenesetre a tolla az szép. Ha a hangja nem is. El is raktam jól. Nem a hangját. A tollat. Még egy tucat ilyen jó lenne a készülő sisakomra, dísznek. Meg pennának. Olyannal se írtam még sosem. Azt is tökre kipróbálnám.

Hát ez van. Ahol fát vágnak ott hullik a forgács, szokták volt mondani vala. Így jár az ember, ha lövöldözik össze-vissza. Mert ugye mink jól eztet tesszük. Viszont a hun asszimetrikus íjam (Jószél Fúvása) nagyon penge. Többek közt miatta veszítettem el a vesszőmet. Bár, ha jól meggondolom, nem az ő hibája, hogy nem találtam meg.

Na, szóval az úgy volt, hogy nem tudtuk gyakorolni az ívben történő lövést a "várból" (ami egyébként cölöpökből készült és tök barón néz ki már most ), ahonnan kellett volna, mert még most ácsolják. Ja, itt jön a reklám helye: július 18-20-ig mindenki el akar jönni a Gyulaffy napokra, Gyulakeszibe, mert az JÓÓÓÓ!!! Hagyományőrzők, meg vásár, meg koncert, meg minden egyéb ilyesmi. Szóval kötelező! Kifogás nincs! Mi is ott leszünk! Egyéb infó: www.csobancvar.hu. Tehát, mivel a "várból" nem tudtunk nyilazni, ezért kisméretű szalmabálákból összeraktunk egy kisebb célt, kicsit messzebb, ami ugyebár odébb van és nem a várban. Nem ott benne. Hanem kinnt. Mert ácsolták. Ezt már mondtam. Ezzel még nem is lett volna baj, már a céllal, csak ez az egymásra pakolt kis bálarakás természetesen nem volt elég sűrű, mert úgy ment át rajt a vessző, mint tehervonat egy kis kanál taknyon. Na, ekkor tűnődött el az a bizonyos. Mindegy, majd hazajön, ha kibulizta magát.

De aztán tök spíler voltam. Alig lőttem mellé. Max. kétszer, vagy háromszor. Pedig rég gyakoroltam. De azért még messze vagyok attól, hogy ketté lőjjek egy nyúlegeret, 253 lépésről. Mondjuk nem is kell nekem ilyen babér. Na, mára ennyit... elmegyek babér.

Egy hős vagyok! Legalábbis a párom szerint. Na, kezdem az elején.

A héten fogtam neki a "Hegyiember projekt"-nek. A lényeg az, hogy már évek óta nagy vágyam, hogy kiköltözöm nyárra a hegyre. Hegylakó leszek. Magasfelföldi szőrmók. Tiszta MacLeod. Na, majd ha azt veszem magamon észre, hogy fukarkodom, szoknyát veszek, és karddal hadonászom, akkor erőteljesen elgondolkodom azon, hogy vajon meghülyültem, vagy csak szimplán nem vagyok normális. Mondjuk, ha jobban belegondolok, már mindkettő jellemző rám. Csak aztán nehogy a végén egy maradjak…

Kiköltözésem első fázisa, hogy rendet kéne tenni a házban. Első fázis, begyűjtés. A második fázis… A harmadik fázis a profit. Hülye, aki ezt nem érti! Igen, ly-nal. Szóval az első fázisnál tartunk. Mivel Garou tök kocka, nem bír meglenni gép, meg net nélkül, ezért szüksége van egy íróasztal nevű szerkezetre, amire teheti a gépét. Vagy legalább a monitort. De a házban ilyen nincs, viszont szenved egy kinn a teraszon, már vagy 2 éve. Na, mondom ez jó lesz. Beviszem, lepucolom, monitort, billentyűzetet, egeret rá, sajtot az egérnek azt jóvan! Gép bekapcs, net megy, öröm bódogság. Na itt szokott Sors anyánk belenyúlni. Most se volt rest. Mer’ ahogy azt a Móricka elkérdezi, ugye.

Mondom, megnézem, mi van benn az írófelület alatt. Mert ugye az olyan, hogy így lyukas és baromira fel lehet emelni. Benézek. (Bene, bene, bene…) B*ZMEG EZER KIKÚRT DARÁZS! Felemelő élmény volt. Bizony, főleg, mert felemeltem az asztallapot azok pedig szívélyesen fogadtak. Hát, ha az én házam tetejét emelné le valami otromba nagy állat, én is megkérdezném tőle, mit akar. És láss csodát, mi van ott? Eeeeeeeeeeekkora darázsfészek. Ott, neki. De tényleg. Ekkora éles fogai vannak, és akkorát ugrik, mint egy… nézd a lábát mekkora! Na, de Garou okos! Háhááá! Az! Gondoltam lepiszkálom azt a nagy fészket és lelöködöm a oda a messzire alulra, ott meg majd történik valami. Jó’ van má’! Nem terveztem el utána mi legyen. Fogom a kovácsolt fafény-szablyámat - mert nekem olyan is van, bizony, kincstári - s alányúlok az fészeknek vala. Fészek lever, illetve fel a plafonig, százmilliókettő darázs elő, Garou sikítva menekül. Csodás életkép lehetett, ahogy a nagydarab szőrösarcú dönci besprintel a teraszról. Sikítva! Hogy máshogy?

Aztán a darazsak megnyugodtak, odarepültek, ahol a fészek volt. Ott lebzselnek az asztalon. Hát nem mennek el. Az istennek se. Nekem meg pláne. Hát ezek nem normálisak. Na mindegy, kovácsoljuk előnyt a szarból. Legalább a fő erőiket lefoglaltuk, keresik a főhadiszállást, nem értik mi van, addig mi megelőző utócsapást mérhetünk a hirtelen áthelyezett hedkvóterre! PLAAAACCCCSSSS!!! Talp még ilyen finoman nem lépett teraszburkoló kőre. A cucc olyat fröttyent, hogy öröm volt nézni! Gusztustalan trutymó toccsant ki belőle, beterítette a fél teraszt. Tök olyan volt, mint az Alien 3 zárójelenete.

Na, akkor már csak a másik állásukat kellett megsemmisítenem. Van fáklyám! Kifüstölöm a rohadékokat! Sokan voltak ott körülöttem, fáklya meggyújt, szélvihar elindul, mert eddig nem volt sehol. Hát, most kell neki fújni! Anyját! De a háborúban fel kell készülni mindenre, mert bármi megtörténhet. A fáklyában az a legszebb, hogy szúnyogriasztó olaj van benne. Ilyen TECSÓ-s. Nagyszerű olyan alkalmakra, amikor az ember gyújtogatni akar. Gondoltam, ha ez a riasztós olajos motyó jó a szúnyogra, csak jó a darázsra is. Hát a túrót. Ezeknek beépített gázmaszkjuk van baszics. Vagy csak nem vesznek levegőt. Nem baj. Adtam az arcuknak lánggal. Volt, amelyik megpörkölődött, szegényt sajnáltam is, így aztán hamar agyonütöttem. Milyen kis humánus vagyok, mi? Az! Hamar ütök agyon mindent, ne szenvedjen!

Ekkor a darazsak ellentámadásba lendültek. Azonban nem tudták áttörni a Maginot-vonal szerű védelmemet, mert még mindig nálam volt a kovácsolt fafény-szablya. Azzal harcoltam ellenük. Nem voltak szép egyenes vágások, de le tudtam őket kaszabolni. Mostanáig nem tudom, hogy találtam el őket azzal a vékony szarral. Erre mondta édes drága egyetlen dürrögő zergebogaram, egyem a szívét, hogy ezt látnia kell, és ha legközelebb találkozunk, keres nekem darázsfészket. Hát nem egy tündi-bündi! Imááádoooom!

Le a kalappal ezek előtt a darazsak előtt, derekasan harcoltak. Ám volt köztük gaz, gyaur, gyáva (Figyelted? Alliterálok. Majd megmutatom az orvosnak, hátha felír rá gyógyszert…), amelyik kis vágást kapott. Nem csaptam neki oda rendesen. Ez a fajta miután magához tért elmenekült. Futott a gyáva, hát hadd fusson. Illetve repült, hát hadd repüljön.

Az ám. De az asztalnak van egy kisebb rekesze. Hej, mondom, megnézem én azt, mert huncut ez a darázs, még képes oda is beköltözni. Azon azonban csak egy kicsi lyuk van, ahol be tudsz nyúlni az ujjaddal, és azzal tudod felemelni. Benyúlok. Kinyitom. DARÁÁÁÁÁÁÁZS!!! Ott is volt egy utóörsük! Levertem a fészket gyorsan, de ezekkel már nehezebben bántam el! Szerintem rádión értesítették őket a nagy erejű támadásról és felkészültek szablyavívásból, mert az Öreg Östennek nem tudtam őket eltaláln! Hadonásztam, mint nézelődő vak a porcelánboltban, de nagyon durván kitértek a vágásaim elől! De aztán látván a veszteségeiket, visszavonulót fújtak, rádöbbentek, hogy nem bírnak velem, és odébb álltak!

És a vicc az, hogy egy karcolás - illetve csípés - nélkül megúsztam! Ugye a turáni haditaktika mélyreható ismerete, és a nagy hatótávolságú korszerű fegyverek. Végül a zsákmánnyal bevonultam a szobába és megtisztítottam. Most legalább lesz helye a gépemnek. De milyen áron? Nem emlékszem mennyibe került ez az asztal… Engem meg ki lehet kiáltani a darázs holokauszt első számú háborús bűnösének! Mondtam is nekik (mert én ilyen vagyok, szóba állok mindennel), hogy mekkora köcsögség ez, hiszen ők már ott élnek mióta, én meg ki akarok költözni két hónapra és tönkreteszem az élőhelyüket. Az élet ilyen. A területfoglalás és a hódítás a véremben van; ember volnék vagy mi a szösz. Akinek pedig baja lesz azzal, hogy kifüstölöm a darazsat onnan, ahová nem való, annak előre szólok, hogy elégedjen meg azzal, hogy kicsikét előre dőlök! Ezeknek pusztulniuk kellett, slussz passz. Pedig felszólítottam őket a megadásra. Hát nem. Heroizmus... A legmegindítóbb darázs tulajdonság. Végül enyém lett a győzelem, kiűztem őket. Aztán nemsoká megjelent egy maroknyi túlélő. Ott köröztek a terasz fölött. Nem találták a helyüket. Biztos keresték halottaikat. De ne csodálkozzunk, hisz a darázs is csak ember.

A lényeg, hogy legyőztem a gonoszt, megkaparintottam a nőt, és ellovagoltam bele a naplementébe. Vidámság, szerelem, hejehuja, hepiend. Jöhet a The End felirat! Hát kell ennél hányadékabb befejezés egy Hell-ywood-i nyálfilmhez?

Illetve csak lábra álltunk. Az indulás, az majd ezután lesz. Aztán, hogy lejtőnek lefelé, vagy hegynek felfelé... na, azt csak az a nagyfejű Sors tudja megmondani. A legszebb az egészben, hogy már harmadszorra írom ezt a bejegyzést ÉS MOSSEFOGJAELKÜDDENIII!!!! VÁÁÁÁÁÁÁ!!!

update: ELKÜLDTE BASZICS! ELKÜLDTEEE! Öröm van és bódogság!