Egy hős vagyok! Legalábbis a párom szerint. Na, kezdem az elején.

A héten fogtam neki a "Hegyiember projekt"-nek. A lényeg az, hogy már évek óta nagy vágyam, hogy kiköltözöm nyárra a hegyre. Hegylakó leszek. Magasfelföldi szőrmók. Tiszta MacLeod. Na, majd ha azt veszem magamon észre, hogy fukarkodom, szoknyát veszek, és karddal hadonászom, akkor erőteljesen elgondolkodom azon, hogy vajon meghülyültem, vagy csak szimplán nem vagyok normális. Mondjuk, ha jobban belegondolok, már mindkettő jellemző rám. Csak aztán nehogy a végén egy maradjak…

Kiköltözésem első fázisa, hogy rendet kéne tenni a házban. Első fázis, begyűjtés. A második fázis… A harmadik fázis a profit. Hülye, aki ezt nem érti! Igen, ly-nal. Szóval az első fázisnál tartunk. Mivel Garou tök kocka, nem bír meglenni gép, meg net nélkül, ezért szüksége van egy íróasztal nevű szerkezetre, amire teheti a gépét. Vagy legalább a monitort. De a házban ilyen nincs, viszont szenved egy kinn a teraszon, már vagy 2 éve. Na, mondom ez jó lesz. Beviszem, lepucolom, monitort, billentyűzetet, egeret rá, sajtot az egérnek azt jóvan! Gép bekapcs, net megy, öröm bódogság. Na itt szokott Sors anyánk belenyúlni. Most se volt rest. Mer’ ahogy azt a Móricka elkérdezi, ugye.

Mondom, megnézem, mi van benn az írófelület alatt. Mert ugye az olyan, hogy így lyukas és baromira fel lehet emelni. Benézek. (Bene, bene, bene…) B*ZMEG EZER KIKÚRT DARÁZS! Felemelő élmény volt. Bizony, főleg, mert felemeltem az asztallapot azok pedig szívélyesen fogadtak. Hát, ha az én házam tetejét emelné le valami otromba nagy állat, én is megkérdezném tőle, mit akar. És láss csodát, mi van ott? Eeeeeeeeeeekkora darázsfészek. Ott, neki. De tényleg. Ekkora éles fogai vannak, és akkorát ugrik, mint egy… nézd a lábát mekkora! Na, de Garou okos! Háhááá! Az! Gondoltam lepiszkálom azt a nagy fészket és lelöködöm a oda a messzire alulra, ott meg majd történik valami. Jó’ van má’! Nem terveztem el utána mi legyen. Fogom a kovácsolt fafény-szablyámat - mert nekem olyan is van, bizony, kincstári - s alányúlok az fészeknek vala. Fészek lever, illetve fel a plafonig, százmilliókettő darázs elő, Garou sikítva menekül. Csodás életkép lehetett, ahogy a nagydarab szőrösarcú dönci besprintel a teraszról. Sikítva! Hogy máshogy?

Aztán a darazsak megnyugodtak, odarepültek, ahol a fészek volt. Ott lebzselnek az asztalon. Hát nem mennek el. Az istennek se. Nekem meg pláne. Hát ezek nem normálisak. Na mindegy, kovácsoljuk előnyt a szarból. Legalább a fő erőiket lefoglaltuk, keresik a főhadiszállást, nem értik mi van, addig mi megelőző utócsapást mérhetünk a hirtelen áthelyezett hedkvóterre! PLAAAACCCCSSSS!!! Talp még ilyen finoman nem lépett teraszburkoló kőre. A cucc olyat fröttyent, hogy öröm volt nézni! Gusztustalan trutymó toccsant ki belőle, beterítette a fél teraszt. Tök olyan volt, mint az Alien 3 zárójelenete.

Na, akkor már csak a másik állásukat kellett megsemmisítenem. Van fáklyám! Kifüstölöm a rohadékokat! Sokan voltak ott körülöttem, fáklya meggyújt, szélvihar elindul, mert eddig nem volt sehol. Hát, most kell neki fújni! Anyját! De a háborúban fel kell készülni mindenre, mert bármi megtörténhet. A fáklyában az a legszebb, hogy szúnyogriasztó olaj van benne. Ilyen TECSÓ-s. Nagyszerű olyan alkalmakra, amikor az ember gyújtogatni akar. Gondoltam, ha ez a riasztós olajos motyó jó a szúnyogra, csak jó a darázsra is. Hát a túrót. Ezeknek beépített gázmaszkjuk van baszics. Vagy csak nem vesznek levegőt. Nem baj. Adtam az arcuknak lánggal. Volt, amelyik megpörkölődött, szegényt sajnáltam is, így aztán hamar agyonütöttem. Milyen kis humánus vagyok, mi? Az! Hamar ütök agyon mindent, ne szenvedjen!

Ekkor a darazsak ellentámadásba lendültek. Azonban nem tudták áttörni a Maginot-vonal szerű védelmemet, mert még mindig nálam volt a kovácsolt fafény-szablya. Azzal harcoltam ellenük. Nem voltak szép egyenes vágások, de le tudtam őket kaszabolni. Mostanáig nem tudom, hogy találtam el őket azzal a vékony szarral. Erre mondta édes drága egyetlen dürrögő zergebogaram, egyem a szívét, hogy ezt látnia kell, és ha legközelebb találkozunk, keres nekem darázsfészket. Hát nem egy tündi-bündi! Imááádoooom!

Le a kalappal ezek előtt a darazsak előtt, derekasan harcoltak. Ám volt köztük gaz, gyaur, gyáva (Figyelted? Alliterálok. Majd megmutatom az orvosnak, hátha felír rá gyógyszert…), amelyik kis vágást kapott. Nem csaptam neki oda rendesen. Ez a fajta miután magához tért elmenekült. Futott a gyáva, hát hadd fusson. Illetve repült, hát hadd repüljön.

Az ám. De az asztalnak van egy kisebb rekesze. Hej, mondom, megnézem én azt, mert huncut ez a darázs, még képes oda is beköltözni. Azon azonban csak egy kicsi lyuk van, ahol be tudsz nyúlni az ujjaddal, és azzal tudod felemelni. Benyúlok. Kinyitom. DARÁÁÁÁÁÁÁZS!!! Ott is volt egy utóörsük! Levertem a fészket gyorsan, de ezekkel már nehezebben bántam el! Szerintem rádión értesítették őket a nagy erejű támadásról és felkészültek szablyavívásból, mert az Öreg Östennek nem tudtam őket eltaláln! Hadonásztam, mint nézelődő vak a porcelánboltban, de nagyon durván kitértek a vágásaim elől! De aztán látván a veszteségeiket, visszavonulót fújtak, rádöbbentek, hogy nem bírnak velem, és odébb álltak!

És a vicc az, hogy egy karcolás - illetve csípés - nélkül megúsztam! Ugye a turáni haditaktika mélyreható ismerete, és a nagy hatótávolságú korszerű fegyverek. Végül a zsákmánnyal bevonultam a szobába és megtisztítottam. Most legalább lesz helye a gépemnek. De milyen áron? Nem emlékszem mennyibe került ez az asztal… Engem meg ki lehet kiáltani a darázs holokauszt első számú háborús bűnösének! Mondtam is nekik (mert én ilyen vagyok, szóba állok mindennel), hogy mekkora köcsögség ez, hiszen ők már ott élnek mióta, én meg ki akarok költözni két hónapra és tönkreteszem az élőhelyüket. Az élet ilyen. A területfoglalás és a hódítás a véremben van; ember volnék vagy mi a szösz. Akinek pedig baja lesz azzal, hogy kifüstölöm a darazsat onnan, ahová nem való, annak előre szólok, hogy elégedjen meg azzal, hogy kicsikét előre dőlök! Ezeknek pusztulniuk kellett, slussz passz. Pedig felszólítottam őket a megadásra. Hát nem. Heroizmus... A legmegindítóbb darázs tulajdonság. Végül enyém lett a győzelem, kiűztem őket. Aztán nemsoká megjelent egy maroknyi túlélő. Ott köröztek a terasz fölött. Nem találták a helyüket. Biztos keresték halottaikat. De ne csodálkozzunk, hisz a darázs is csak ember.

A lényeg, hogy legyőztem a gonoszt, megkaparintottam a nőt, és ellovagoltam bele a naplementébe. Vidámság, szerelem, hejehuja, hepiend. Jöhet a The End felirat! Hát kell ennél hányadékabb befejezés egy Hell-ywood-i nyálfilmhez?

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.