District 9
2009.09.29. 21:39
Ezen is voltam. Mondjuk most muszájból. Milyen szar nekem, mi? Hogy muszájból kell moziba mennem. Na, de ez most nem is lényeges. A lényeg az, hogy ezt, aki teheti, és nem rókázik be a rákfajú szörnyezetektől és a kelleténél kicsit is realisztikusabban, valamint az úgymond mocskos módon tömlőből ömlő vértől, akkor az nézze meg.
A történetről mindösszesen annyit, hogy egy űrhajó érkezett a Földre, és történetesen nem New York, vagy Párizs fölé, hanem a Dél-afrikai Köztársaságban fekvő Johannesburg fölé telepedett le. És nem is hajlandó onnan mozdulni. Az űrhajóval érkezett idegeneket átmenetileg a Kilences Körzetben (District 9), az űrhajó alatti körbebarikádozott helyen szállásolják el, majd miután évekig ott éltek és mindent létező dolgot megettek, vagy lelaktak, úgy döntenek a hatóságok (Multi - National United = MNU), hogy kitelepítik őket egy új, Johannesburgtól 200 km-re fekvő területre, a nagyon fantáziadús elnevezésű Tízes Körzetbe. Főhősünk Wikus (akit mellesleg a tökismeretlen Sharlto Copley játszik, nem akárhogyan) az MNU által megbízott idegenkitelepítés végrehajtásának vezetője. A karakter maximálisan töketlen és csak és kizárólag azért lett a feladattal megbízva, mert az apósa valami nagykutya a környéken. A gondok ott kezdődnek, mikor a Kilences Körzetbe benyomuló csapatok itt-ott nem kis mészárlásba kezdenek a rákok (az idegenek gúnyneve, mert nagyon rákszerűen néznek ki) között, mert azok nem igazán értik, mit is akarnak tőlük. Ráadásul az egyik putriban Wikus talál valami furcsa szerkezetet, ami megfertőzi őt, és elkezd a teste átalakulni, olyanná, mint az idegeneké...
A dokumentlista stílusban induló filmre igazán nem lehet semmi panaszunk, ugyanis ennyi pénzből, amiből készült, csoda, hogy hogy a frászba tudtak egy ennyire jól a helyén levő művet készíteni. Tény, hogy a nevek között ott van Peter Jackson, és hát a Hulla jó, az hulla jó volt. Szóval, mint már említettem volt, az egész úgy indul, mint egy dokumentum film, ami átcsap a drámán keresztülvezetett atomtudományos fantasztikumig. Hihetetlen, hogy hogyan tudtak belegyúrni egy filmbe ennyi mindent, de sikerült, mert alapjában véve egyszer sem néztem rá az órámra, hogy mióta megy a film. Ami azt jelenti, hogy akkor lekötött.
A vizuális effektek is masszívan rendben voltak. Az állandóan a város fölött lebegő űrhajó mindig gyönyörű volt, az embernek eszébe sem jutott, hogy esetleg nem valódi. Igaz, a rákfajú szörnyezetek úgy néznek ki, mint a South Parkos Ráknépség és Davie Jones zabigyerekei. De egyaránt tudtak mocskosul undorítóak és nagyon is szerethetőek lenni.
A film erkölcsi mondanivalója az idegenek fegyverzetének megszerzése és az idegengyűlölet körül forog. Ebben nem igazán tudtak újat hozni. Mivel az idegenek által összerakott fegyvereket csak ők voltak képesek kezelni, el lehet képzeli, hogy mit képes a hataloméhes ember egy olyasvalakiért tenni, akiben benne van az idegen gén. Ilyenkor történik meg az, hogy az ember a saját faját undorítóbbnak tartja, mint egy macskakaját kétpofára zabáló, ízeltlábú szörnyeteget.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.