Mulan
2008.11.30. 13:08
Ez egy érdekes bejegyzés a Bombagyárról. Elmondanám erről a véleményemet. Igaz ugyan, hogy a vélemény olyan, mint a szar. Mert ugye mindenkinek van, de senkit nem érdekel a másé. De ez itt az én felületem, szóval itt én vagyok a Jani.
Khmmm. Szóval.
Lehet, hogy én vagyok túlságosan "örülök a kicsinek is" jellem, de számomra már az is kielégítő, ha látok egy olyan filmet, amiben egyátalán megjelennek a hunok. Még ha gonosznak is vannak ábrázolva. Mondjuk nem is csoda, hiszen ők voltak, akik legutoljára meg tudták rendesen nyomorgatni a kínaiakat. Így aztán nem lehettek a jó oldalon, hiszen polkorrektség is van a világon. Meg a Mulanban a kínaiak a jófiúk. Pfff...Nade...Miért is félünk attól, hogy gonosznak vagyunk ábrázolva? Én kifejezetten élvezem. (Nekem a Sithek is mindig szimpatikusabbak voltak, azok legalább valamilyenek.) Ha félnek tőlünk az csak előny. Morálisan tönkre tudja tenni az ellent rendesen. És félnek, hiszen nem ismernek. Vegyük csak Erdélyt például. Szerencsétlen Erdőelve állandóan TRRRRANSYLVANIAként vagyon ábrázolva, ahol vámpírok, vérfarkasok, lidércek és hupikéktörpikék rémisztgetik az ott lakókat, és az arra utazókat. Nem láthatják a szépségét, mert tudják, hogy lakozik ott valami, egy olyan tudás, egy olyan szellemiség, amit az életben nem képes felfogni fel a nyugati ember épp ésszel.
Mellesleg a Turulból csirkét (vagy pekingi kacsát, de ez jelen esetben tökmindegy...DE ) mozzanat tényleg nem túl szép. De mi is megesszük a szent tehenet, mer' finom! A gyerkőcöknek meg a mi feladatunk olyan műveket a kezükbe adni, ami megfelel a mi értékrendünknek. Az csak rajtunk múlik.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.