Aikido - Az első edzés
2008.09.16. 21:00
Ma megvolt életem első Aikido edzése. Mindig is kíváncsi voltam erre a harcművészeti irányzatra. Most végre kipróbáltam. Egy élmény volt. Pláne, hogy ha jól sejtem még Iaidozni voltam utoljára Győrben, vagy 3 éve. Talán. De lehet, hogy az otthoni Kyo edzés volt az utolsó, nem tudnám megmondani. Mindenesetre ez hihetetlenül jól esett.
A mai napom nem volt egyszerű. Reggel 8-tól délután 4-ig benn ültem a suliban, okos kisdiákként jegyzeteltem, mint egy vadmálna. Hazaestem, olyan fél 5 körül. Pont egy órám volt arra, hogy összeszedjem a karate gi-met, meg magamat, hogy 6-ra be is érjünk a dojoba.
Napok óta nem is gondoltam rá, hogy ma edzeni megyünk Gerivel. Mikor aztán elindultunk összeállt a zabszem és a segg. Élével. Kicsit tartottam tőle, ilyen vagyok, ha valami új dolog jön, mindig izgulok.
Pedig nem volt miért. A sensei nagyon közvetlen és kedves volt. Tök érthetően beszélt, és tanított. Sajnos nem minden mester ilyen, van akitől úgy kell megkaprintani a tudást.
Az edzés menete a szokásos volt. Tiszteleadás az alapítónak (Ueshiba Morihei), a mesternek, majd egymásnak. Aztán jött a bemelegítés. Már ez más volt, mint a Kyoban. Nem is csoda, hiszen teljesen más jellegű mozgást használ a két irányzat. Ám a senseinek volt erre egy érdekes mondása: "Mindenki más úton megy fel a Fujira, de ugyanoda ér fel."
Elég sokan voltunk kezdők, de mivel ketten voltunk akiknek volt ruhája, mindenki tőlünk akart segítséget kérni a páros gyakorlatok során. :) Én meg elszomorítottam őket, hogy én is totál kezdő vagyok. Még nekem is nagyon új ez a kibillentős, csavarós, tekerős módszer. Ugye aki ahhoz van szokva, hogy "egyszer csapd meg úgy, hogy ne keljen fel..." :)
Mindent összevetve első benyomásnak nem volt rossz, amit tapasztaltam. Ennél többet nem igen tudok írni, ahhoz még kell egy pár edzés. Remélhetőleg nem ez volt az utolsó bejegyzésem ebben a témában.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.